A tanévkezdés előtt iskolásainknak lehetőségük volt pár napra elutazni a Mátrába, egy apró falucskába, Fallóskútra. A Mátra erdőségeiben sok szép kápolna és kegyhely található, de Fallóskút különleges atmoszférával bír. Ez Magyarország legfiatalabb szent helye. Az erdő közepén, a kegyhelyen kaptunk szállást. A tábor témája a három teológiai erény volt, központban a páli szeretethimnusszal. 

Bővebben: Hit–Remény–Szeretet Hittanos tábor

Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!
A 2020/2021-es tanév első tanítási napja: 2020. szeptember 1.

Bővebben: Veni Sancte szentmise

2020. július 29-től augusztus 3-ig, 30 fővel Balatonszárszón nyaraltunk. Az időjárással most is szerencsések voltunk, így sokat fürödtünk, vitorláztunk, kirándultunk. Számháború, csapatépítő játékok, bátorságpróba, éjszakai fürdőzés, bobozás, kézműveskedés, starndfoci, strandkézi, kosár, röpi, ping-pong, múzeumlátogatás színesítette még a pihenésünket

Június 22-26-ig tartottuk meg az iskolánkban a Községi Önkormányzat által a „Települési és térségi kapcsolati hálók megerősítését szolgáló, helyi értékeket középpontba állító ifjúsági táborok megrendezésének támogatása” című pályázaton nyert napköziotthonos tenisz-tábort. 17 tanuló vett részt az egész héten át tartó programsorozatban. Az Önkormányzat teniszütők megvásárlásával is támogatta a sportot kedvelő gyerekeket.

Bővebben: Tenisztábor

Június 8. Boldog Sándor István égi születésnapja. Ekkor emlékezik meg róla a katolikus egyház, és tesszük mi is. Idén ezt is rendhagyó módon, videóval. Felhasznált anyagok: Don Bosco, a szaléziak https://youtu.be/0pz4BXQLbC4?t=3 BSI -Terror háza https://youtu.be/jMJgf14LTIs?t=12 Pintér Béla: Az én Istenem

Kedves Gyerekek! A rendkívüli helyzet megakadályozott bennünket abban, hogy mosolyt, jókedvet, vidámságot csaljunk az arcotokra az iskolai rendezvényünkön. Így ezt most, alakalmazkodva a körülményekhez, ezzel a videóval szeretnénk Nektek kedveskedni. Az iskola dolgozói nevében:

BOLDOG GYERMEKNAPOT KÍVÁNUNK!

A videó IDE kattintva érhető el

Ebben a nem mindennapi helyzetben is szerették volna a gyerekek megköszönni azt a sok törődést és szeretettet, ezért az elsős kisdiákjaimmal, egy kis zenés, verses műsorral szeretnénk kedveskedni, a nagymamáknak és az anyukáknak "Anyák napja" alkalmából.
 

Ma kerülne megrendezésre a 46. Szolnoky Jenő Váltófuróverseny! A rendkívüli helyzet ezt nem tette lehetővé, így úgy gondoltuk másképpen emlékezünk meg, a nagy hagyományokkal és immáron 46. éve tartó versenysorozatunkról. Köszönjük a szülők, diákok hozzáállását, köszönjük a tibolddaróci tanulók és tanáruk segítőkészségét. Ebben a helyzetben is méltóképpen emlékezünk meg a több száz diákot megmozgató futóversenyünkről.

A videó elérhető

IDE kattintva

Nagy örömmel tölt el, hogy az "Almatár"- Linczenbold családi gazdálkodás (iskolagyümölcs program) által meghírdetett - rajzpályázatra beküldött rajzaink közzül, az 1-2. osztályos korosztályban Farkas Kincső Lara  1 osztályos tanuló alkotása 1. helyezést ért el. Szeretnék szívből gratulálni a szép eredményhez!

 

 

Kedves Szülők! Készült egy kérdőív a szülők részére az iskolában folyó digitális tanrend szerinti oktatásról. A mellékelt kérdőív linkjét megnyitva van lehetőség a kitöltésre. Kérjük a szülőket, hogy lehetőleg mindenki töltse ki, annak érdekében, hogy az esetleges nehézségeket, problémákat tudjuk orvosolni. A kérdőív anonim, kitöltési határidő 2020.04.07. 20.00 óra

http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/1075857497/2/

 

Go to top
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com